A tavasz ébredése – A kertember 35.

Nyulak ugrálnak
A fán mókusok zaja
Pattanó rügyek

Wedekind „gyerekdarabja” a polcon porosodik, Sztravinszkij hallgatásba burkolózik, talán a hűvös hajnalok miatt, a kertember inkább Lorenzo de’ Medici feleségére gondol titokban, de máris, alig néhány másodperc elteltével önfelment, mert a más feleségére gondolás (velencei, akár egy tükör, aranyfényű keretben) esetében nem lehet bűn, már csak a közöttük tátongó elvesztegetett évszázadok miatt sem, és azért sem, mert az a római nő, ki eredendően német, a csodálatos firenzei felesége, nem a megkívánás titokzatos tárgya, esztétikum csupán, tele jelekkel, esetleg allegória, a szépséges tavaszé, ami ébredezik éppen, hogy aztán majd a lelkiismeret-furdalás legcsekélyebb jele nélkül elrabolja a forróvérű nyár, az a fagylaltját nyalogató bonviván, de ez még odébb van.